Vásárlási és szállítási feltételek:
Figyelem! Internetoldalaink használatával Ön a következő feltételeket magára nézve kötelezőnek fogadja el.
Weboldalainkon a termékek NETTÓ vételárai vannak feltüntetve.
Webáruházunk, kizárólag viszonteladók felé értékesít.
A Vevő az Apcsmart.hu portálon található regisztrációs lap kitöltésével jelzi vásárlási szándékát, és választható opcióként jelöli be a mindenkori hírlevél címzettjei közé kerülését, mely hírlevelet a regisztrációban megadott email címre küldjük. A hírlevelek bármelyikében megtalálható a „hírlevélről leiratkozás”. Az ezúton érkezett lemondás után, az adott címre történő hírlevél küldés megszűnik, az email cím ezután csupán a napi ügymenetben szükséges kommunikációban kerül felhasználásra.
Az Eladó fenntartja a jogot magának arra, hogy jelen Feltételeket bármikor, a Vevőnek küldött előzetes értesítés nélkül, módosítsa.
A Vevő tudomásul veszi, hogy az Apcsmart.hu webshop-ban végrehajtott, illetve bármely más elektronikus formában leadott megrendelést követően az Eladó munkatársa általi visszaigazolás következményeként a megrendelt termékre közötte és az Eladó között adás-vételi ill. szállítási szerződés jön létre.
A megrendelés leadásakor az Apcsmart.hu webshop által generált automatikus email üzenet nem minősül visszaigazolásnak, az kizárólag a megrendelés sikeres rögzítését és Eladó felé történt továbbítását nyugtázza. A termékre vonatkozó kárfelelősség és kockázat a Vevőre akkor száll át, amikor Vevő az Apcsmart.hu portálon megrendelt terméket átvette.
Amennyiben a kiszállított termék vételárát a Vevő a futárnak nem tudja megfizetni (utánvét esetén), vagy az áru az Eladónak fel nem róható okból nem adható át, a Vevő köteles az Eladónak az áru rendelkezésre állításával (bruttó 5000 Ft csomagolási és adminisztrációs költség) és a kiszállításával kapcsolatos költségeit megfizetni. Ez azokra a rendelésekre is vonatkozik, ahol egyébként a megrendelés összege miatt a kiszállítás díjtalan.
Házhozszállítási kondíciók:
Ingyen szállítunk házhoz,(Budapestre és vidékre is) ha a rendelés összértéke eléri a nettó 30 ezer forintot. Értékhatár alatt a fizetendő díj: nettó 1000 Ft/szállítmány.
A szállítmány épületen belüli mozgatása, egyedi megállapodás szerint történik.
A Vevőnek lehetősége van a rendelés lemondására a szállítási rendelkezésre állítási költség megtérítése nélkül is. Ezt legkésőbb a rendelésének e-mailes, vagy telefonos visszaigazolásakor és adatainak egyeztetésekor tudja megtenni, mert ezek után a küldemény azonnal a futárszolgálathoz kerül.
A felelősség korlátozása:
Az Eladó nem vállal semminemű felelősséget az adatvesztésből, a szoftver-helyreállításból, állási időből a Vevőnél keletkezett károkért, illetve elmaradt haszonért. Az Eladó nem vállal semminemű felelősséget továbbá a Vevőnél bármilyen okból a termék használata során jelentkező következmény károkért sem.
A Vevő által a termékeken használt, tárolt, képzett adatok rendszeres mentése a Vevő kötelezettsége.
Eladó továbbá nem felelős az alábbiakért:
Bármilyen működési hiba az internetes hálózatban, ami megakadályozza az áruház akadálytalan működését és a vásárlást.
A webáruházban megjelenített termék kifogyása. Az Eladó bármely ajánlata csak a készlet erejéig érvényes.
Bármilyen meghibásodás, bármely vételi eszközben a kommunikációs vonalakon.
Bármely irat - függetlenül attól, hogy papír, vagy elektronikus formában érkezett - elvesztése, vagy megsemmisülése.
Bármely szoftver nem megfelelő működése.
Bármilyen programhiba, abnormális esemény vagy technikai hiba következményei.
A Vevő felelős az Apcsmart.hu portálhoz való kapcsolódásáért és a vásárlásért. Az Eladó nem vonható felelősségre semmilyen esetben vis maior esetén vagy bármilyen eseménnyel kapcsolatosan, ami nem az irányítása alatt áll.
Az Eladó szabadon megváltoztathat bármilyen árat vagy határidőt. A változás az Apcsmart.hu portálon történt megjelenítés időpontjától lép életbe.
Jótállási feltételek:
A fogyasztói szerződés keretében vásárolt, a jótállási jegyen feltüntetett új termék vásárlás napjától számított, a jótállási jegyen jelölt időtartamig jótállást vállal.
A készülékek akkumulátorára, vagy akkumulátorra a jótállás 12 hónap. A jótállási igény az eredeti jótállási jegy és/vagy a vásárlást igazoló számla (másolat) bemutatásával érvényesíthető.
A jótállási jegyen történt bármilyen javítás, törlés vagy átírás, valótlan adatok bejegyzése a jótállási jegy érvénytelenítését vonja maga után. A termék meghibásodása esetén a fogyasztó a javítási vagy csereigényét jótállási jegyen feltüntetett szervizben érvényesítheti. A szerviz a javítást, vagy cserét megfelelő határidőn beül, a fogyasztónak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül végzi el, és törekednie kell arra, hogy az legfeljebb 15 napon belül megtörténjen.
A termék javítása esetében a jótállás időtartama meghosszabbodik a hiba közlésének napjától kezdve azzal az időtartammal, amely alatt a fogyasztó a terméket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem használhatta. Jótállási javítás során csak új alkatrész építhető be.
Amennyiben a termék a vásárlástól számított 3 munkanapon belül hibásodott meg, az eladó szerv a fogyasztó kívánságára köteles azt kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza. Ha a cserére nincs lehetőség, a fogyasztó választása szerint a termék visszaszolgáltatásával egyidejűleg a vételárat vissza kell fizetni, vagy a vételár különbözet elszámolása mellett más típusú terméket kell a részére kiadni.
Ha a hiba a vásárlás után a helytelen telepítésnek, rendeltetés ellenes használatnak, idegen beavatkozásnak, szakszerűtlen kezelésnek, helytelen tárolásnak, elemi kárnak, vagy egyéb külső tényezőknek - mint például szennyeződés, folyadékok - tulajdonítható okokból keletkezett, az esetben a jótállási igény nem érvényesíthető.
A jelen jótállási nyilatkozat egyetlen része sem érinti a fogyasztó azon törvényes jogait amelyet a 151/2003 (IX.22) Korm. Rendelet, a 49/2003 (VII.30.) GKM rendelet, illetve az 1959. évi IV. Törvény 305. §-311/A és 685. § (e.) szabályoz.
Az elállás joga:
(17/1999. (II.5.) Kormány rendelet alapján) A fogyasztó a gazdálkodó szervezettel elektronikus úton kötött szerződéstől 8 munkanapon belül indoklás nélkül elállhat. A fogyasztó az elállás jogát attól a naptól kezdve gyakorolhatja, amikor a terméket átvette.
A fogyasztó elállási jogát a fentiekben meghatározott határidőn belül a gazdálkodó szervezethez eljuttatott írásbeli nyilatkozattal gyakorolhatja. A fogyasztó kizárólag csak az elállási jog gyakorlása miatt az áru visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségeket viseli.
Ha a fogyasztó a fent meghatározott határidőn belül, a fenti feltételeknek megfelelően kívánja a terméket visszaszolgáltatni a gazdálkodó szervezetnek, akkor a fogyasztó által kifizetett áru(k) ellenértékét a gazdálkodó szervezet az elállást követő harminc napon belül köteles visszatéríteni a fogyasztónak.
Amennyiben a fogyasztó eláll a szerződéstől, köteles visszaszolgáltatni minden, eredetileg a termékhez mellékelt és átvett tételt (ideértve például a szoftvereket, kézikönyveket, vezetékeket, dokumentációt). Ha a fogyasztó a visszaküldött termékhez nem mellékel minden, eredetileg a részére átadott tételt, a gazdálkodó szervezet fenntartja magának a jogot arra, hogy a hiányzó tételekért díjat számítson fel a fogyasztónak.
A gazdálkodó szervezet követelheti az áru nem rendeltetésszerű használatából eredő kárának megtérítését.
A jelen feltételekben nem szabályozott kérdésekben az 1959. évi IV. törvény (Ptk.), az egyes tartós használatra rendelt termékek jótállási kötelezettségéről szóló 151/2003. (IX.22.) Korm. rendelet, illetve a távollévők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II.5.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadók. Kérjük, hogy amennyiben élni szeretne az elállási jogával, az írásbeli nyilatkozatot és a terméket a boltunk címére jutassa el.
Fontos információk:
Előrendelhető, illetve készleten nem lévő termékek esetén az árváltoztatás jogát fenntartjuk!
A termékeinket külső telephelyen raktározzuk! Irodánkban történő személyes átvétel esetén minden esetben egyeztessen kollégáinkkal!
Az oldalon lévő esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. Eltérés esetén a gyártó által megadott paraméterek érvényesek! (Bruttó áraink 27% ÁFÁ-t tartalmaznak.)
(Nettó ár plusz 27% ÁFA = Bruttó ár)
GDPR
Jelen Adatkezelési nyilatkozat célja, hogy a Smart Electronic Kft. (www.apcsmart.hu) (későbbiekben Smart webáruház) felhasználói által a szoftver használata során megadott, a rendszer üzemeltetői számára hozzáférhetővé vált személyes adatok és egyéb adatok kezelésére vonatkozó elveket, szabályokat meghatározza.
Jelen nyilatkozat hatálya kizárólag a Smart webáruház használatához szükséges, az adminisztrátor rendelkezésére hozzáférhető adatokra terjed ki. Rendelkezései nem vonatkoznak arra az esetre, ha valaki közvetlenül a rendszerben, illetve a szoftver közvetítésével, önszántából nyilvánosságra hozza saját személyes adatait vagy azok egy részét.
Adatok
A Smart webáruház rendszer bizonyos szolgáltatásai csak előzetes felhasználói regisztrációt követően vehetőek igénybe. Személyes adatnak minősül bármely meghatározott (azonosított vagy azonosítható) természetes személlyel (a továbbiakban: érintett) kapcsolatba hozható adat, az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. A felhasználói regisztráció során megadott adatok közül kizárólag a név, és az e-mail cím tekinthető személyes adatnak.
Az adatkezelés célja
A Smart webáruházban történő vásárlás, számla kiállítása, a vásárlók nyilvántartása, egymástól való megkülönböztetése, a megrendelések teljesítése, a vásárlás és fizetés dokumentálása, számviteli kötelezettség teljesítése, vásárlói kapcsolattartás, a vásárlói szokások elemzése, célzottabb kiszolgálás, direktmarketing tartalmú megkeresések, tájékoztatás az aktuális információkról, ajánlatokról.
Hozzájárulás az adatkezeléshez
A felhasználó regisztrációjakor kifejezetten hozzájárul, hogy Smart Electronic Kft. a kötelezően előírt adatait kezelje.
Adatbiztonság
A Smart webáruház üzemeltetője törekszik minden tőle elvárható intézkedést megtenni annak érdekében, hogy a rendszer számítástechnikai eszközeinek biztonságát megvalósítsa, különös tekintettel az adatbázisban tárolt adatokhoz való jogosulatlan hozzáférés megakadályozására.
Hozzáférés és adatmódosítás
A felhasználó által megadott személyes adatok egy részét a Smart webáruház adminisztrátora módosítani tudja. A változtatásokat a rendszer nyomon követi.
Adatok törlése
A felhasználó a személyes adatok zárolását, azokhoz való nyilvános hozzáférés megszüntetését bármikor kérheti a Smart webáruház adminisztrátortól.
Az adattárolás időtartama
hírlevelek esetébe a felhasználó hozzájárulásának visszavonásáig,
a vásárlások tekintetében a Számv. tv. 169. § (2) bekezdése alapján nyolc év.
Biztonság
A Smart webáruház üzemeltetője által használt technikai és szervezeti biztonsági előírások védelmet nyújtanak a személyes adatok manipulálása, adatvesztés és illetéktelen hozzáférés ellen. A felhasználó által az adatkezelőnek megadott személyes adat harmadik fél számára nem hozzáférhető.